Sokminden, amit a tökéletes testi és lelki egészségről tudni kell.

Hasznos cikkek, írások, információk, termékek, melyek segítenek megteremteni a boldog, beteljesedett és egészséges életet. Több évtized tapasztalatai egy helyen



cascata_scintillante_gif.gif


Testünk 60-70 százaléka víz, agyunknak 75, vérünknek pedig 83 százaléka áll ugyanebből az anyagból. Gyakorlatilag az összes létfunkciónk alapja a víz, ami felelős azért, hogy a sejtjeink számára a különböző tápanyagokat (vitaminokat, ásványi sókat) szállítsa. A víz felelős azért is, hogy a felhalmozódott salakanyagot eltávolítsa a szervezetből a kiválasztó szerveken keresztül. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a nap során a szervezetből főként verejtékezéssel és vizelettel eltávozott vizet pótoljuk. Sok helyen hallani, hogy napi 2-3 liter folyadékot kell elfogyasztani az egészséges élethez.

Fontos, hogy ne csak akkor igyunk, amikor szomjasak vagyunk. Sokan azt hiszik, hogy ha nem szomjasak, és egész nap nem isznak semmit, akkor biztos a szervezet sem szenved folyadékhiányban. Ez egy tévhit! Az emberek 55-65 százaléka vízhiányos. A szomjúságérzet ugyanis van, hogy csak későn jelentkezik. Ez a vízhiány miatt megemelkedett sókoncentráció következménye, így ha szomjasak vagyunk, valójában már rég innunk kellett volna. Az is előfordul, hogy gyakran akkor is eszünk, amikor csak egy pohár vízre lenne szükségünk. A Washingtoni Egyetem felmérése szerint 2 deci víz már maradandóan csökkenti a diétázók 100 százalékának éhségérzetét. Nem beszélve arról, hogy a nappali fáradtság szintén első számú okozója a dehidratáltság!

Vízzel a betegségek ellen

A víz az, ami minden folyamatot szabályoz az emberi testben, beleértve az oldott anyagok szállítását is. Ha nem iszunk eleget, a szervezet alapvető funkciói sérülnek, ami számos betegség kialakulásához vezethet. Gondoltad volna, hogy a depresszióért, a magas vérnyomásért és a stresszért is nagy százalékban a dehidratáció a felelős? A vízhiány éppen olyan pszichológiai folyamatok elindítására készteti a testünket, mint amikor a stressz ellen küzdünk. A szervezet a raktárkészletekhez nyúl, így a víztartalékaink is megcsappannak. Ezért a vízhiány stresszhez, ez pedig további vízhiányhoz vezet. A félelem, az aggódás, a tartós érzelmi bizonytalanság és a düh kialakulása mind-mind az agyszövetek ki nem elégített vízigénye miatt bekövetkező vízhiány eredménye.


Gyógyvizek: csak mértékkel!

A gyógyvizek azok az ásványvizek, amelyeknek a szervezetre előnyös, gyógyító hatását igazolták, és ezt az egészségügyi hatóság elismerte. A gyógyvizek nem ivásra valók, fogyasztásuk csak határozott céllal történhet, pl. gyomor, bél és epehólyag betegségekben szenvedők esetében.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 32
Heti: 1
Havi: 54
Össz.: 112 812

Látogatottság növelés
Oldal: A víz
Sokminden, amit a tökéletes testi és lelki egészségről tudni kell. - © 2008 - 2024 - egeszsegforras.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »